„Tudós:
Mit gúnyolódtok, nem látjátok-é,
Egy szikra kell csak, és életre jő?

Ádám:
De azt a szikrát, azt honnan veszed?

Tudós:
Csak egy lépés az, ami hátra van.”

(Madách Imre: Az ember tragédiája)

A közelmúltban számos cikkel találkozhattunk, melyek arról próbáltak meggyőzni bennünket, hogy már csak egyetlen lépés választja el az emberiséget, hogy megalkossa a mesterséges tudatot, Hollywood pedig ipari mennyiségben, futószalagon ontja az ehhez koherensen kapcsolódó audiovizuális élményt.

A mesterséges intelligencia ideológusai kulcsfontosságúnak tartják ezt a tudományos áttörést, több szempontból is. Amellett, hogy lehetővé tenné a széleskörű autokratikus irányítást, az ember végre felkapaszkodhatna Teremtője mellé mint egyenrangú alkotó, és nem utolsó sorban pusztán független szellemi erőfeszítésével, vagyis a technológia ámulatba ejtő mágiáját segítségül hívva megfejthetné a magnus aenigmát, a halhatatlanság titkát.

A tudat mesterséges megalkotásának modern koncepciója a darwinizmuson nyugszik. Hívei közismerten úgy vélik, hogy földünkön az irányítatlan természeti erők, a vak véletlen, a természetes kiválasztódás előnyt jelentő random mutációk stb., nemcsak hogy képesek voltak létrehozni kezdetleges organikus struktúrákat, hanem idővel olyan komplexitású biológiai rendszerekké szervezték azokat, melyekben egy ponton, éppen bonyolult felépítésük által predesztinálva, szükségszerűen megjelent a tudat. Meg kell itt jegyeznünk, hogy ezt a teóriát napjainkban olyan súlyos tudományos kritikával illetik, mellyel szemben nem lesz könnyű fenntartani állításait. Mindenesetre a fenti elképzelés alapján, egy irányított technológiai metódussal, azaz kielégítő mértékű számítástechnikai innovációval elérhető az a kritikus szint, amelytől már egy kellőképpen összetett és felfoghatatlan mennyiségű adatot kezelő kibernetikus rendszer tudatosnak tekinthető.

Azonban problematikusnak tűnik, hogy ha az összetevők, a rendszert felépítő alegységek nem tartalmaznak egy tulajdonságot, akkor bármilyen mértékben képezzük is őket bonyolult rendszerré, összességük sem fogja azt az elemet tartalmazni. Ezért legjobb esetben is csak a tudatot szinte tökéletesen imitáló pszeudoszemélyiséget kaphatunk eredményül, ami talán tudja mindenre a választ, jól kombinál, és képes színlelni változatos érzelmeink üres szimptómáit, de nincs mögötte senki. Nincs aki valóban tapasztalna vagy érezne, csak lélektelen algoritmusok futnak. A programozás kezdetben sem volt más, csak nulla és egy, és sem a nullában, sem az egyesben nem volt sem tudat, sem intelligencia, sem élet. Félő, hogy ma, noha sokat fejlődött a tudomány és már nagyon sok nullánk és egyesünk van komplikáltan egymásra halmozva, még mindig nem akarnak életre kelni.

Ebben a vonatkozásban az örök élet eszményét a mesterséges intelligencia látnokai meghökkentő módon úgy képzelik, hogy tudatukat, mely az előzőek fényében kizárólag biokémiai alapú és matematikai természetű, feltöltik egy szuperszámítógépbe. Így a test hanyatlása után is megőriznék emberi szellemüket, és a továbbiakban fenntartható módon, tartósan biztosítanák annak működését.

A történelem tanúsága szerint a halhatatlanságot mint áldást ez idáig csak Isten iránti odaadással (bhakti) lehetett elnyerni, de akik ma idegenkednek a spiritualitástól, arra kényszerülnek, hogy a haláltól rettegve a technológia istenségénél vegyenek menedéket, és a tudomány szilícium-dioxid templomaiban keressenek a fentiekhez hasonló, abszurd megváltást.

A védikus írások bölcsessége szerint a tudat nem egy közönséges, anyagból alkotott szoftver, amit tetszésünk szerint töltögethetünk fel ide vagy oda. Ha úgy tetszik, „antianyagi” – egy egészen más minőséget képvisel. A tudat a lélek (ātma) tünete, mely örök és transzcendens természetű, ezért nincsenek olyan tulajdonságai, melyeket anyagi elemekkel rekonstruálni lehetne. Nincs szükség rá, hogy mesterségesen tegyük halhatatlanná, mert már természeténél fogva az. Valójában elpusztítani lenne kihívás. Léte nem függ az őt hordozó organikus rendszer állapotától vagy komplexitásától, s még ha az entrópia konok működése végérvényesen felszámolja is azt, a tudat független léte tovább folytatódik, s a természet törvényei gondoskodnak majd a következő „feltöltésről”, amennyiben az karmikus szempontból determinált.

Ha az ateizmus technokrata vizionáriusai el tudnák fogadni, hogy már van egy természetes intelligenciájuk, ami ráadásul örök, megkímélhetnék magukat a további hiábavaló, mesterséges erőfeszítésektől…