A futár rejtélyes eltűnése a Sandy Lane-en

Rebekának…



A futár kettesével szedte a lépcsőket felfelé az agg viktoriánus ház bohém abszintzöldre pingált, ormótlan kétszárnyú ajtajáig, mely a makacsul pergő lakkozásból ítélve nem állhatta a rigolyás szelek nyirkos csapkodását, s melyen színehagyott felirat adta tudtul, hogy a háziak nem látják szívesen a hívatlan vendégeket. Ennek ellenére rezignáltan megrángatta a jobb oldalon lengedező girbegurba drótot, s valahol belül, tompán megkondult egy avítt bronzharang. Fojtott kutyaugatás, ajtócsapkodás, csoszogás, majd kattant a régi retesz, s a futár sietve átnyújtotta az utolsó csomagot. Ahogy a súlyos ajtószárny döngve becsapódott előtte, rögvest sarkon fordult, s már sebesen futott volna lefelé a lépcsőn, amikor is megcsúszott, s hiába kapott tétován egy képzeletbeli korlát irányába, végül egyensúlyát vesztve, úgy félemeletnyi magasságból a ház előtti fűre zuhant.

A futár az oldalán feküdt, s a teste az ütéstől sokkot kaphatott, mert rémülten konstatálta, hogy képtelen levegőt venni. Az a röpke, széthasadt pillanat, bensőjében azonnal az agónia millenniumává tágult, s hirtelen kívülről kezdte látni magát, ahogy összegörnyedve, nyáladzva fuldoklott, s ezt egyszerre találta szánalmasnak és komikusnak. Amikor hevesen köhögve újra levegőhöz jutott, óvatosan a hátára gördült, s ekkor úgy érezte mintha lándzsával szúrták volna oldalba, szóval néhány bordáját is elkönyvelte veszteségként.

Ahogy elnyúló, sötét árnyékként hevert a deres fűben mozdulatlanul, valahogy megmagyarázhatatlan megkönnyebbülést érzett. Megadóan ölelte magához ezt a bizarr idillt, s eltűnődött kétes tehetségén, miként képes rendre alkalmi menedékre lelni a zűrzavarban, meghúzódni a háborgó káosz egy félreeső zugában, értőn idézve szelíd hont romból vagy komor ispotályból.

Az előbújó Hold ezüst kabátot adott a régi házra, s valaki már felszerelte szemközt a karácsonyi világítást, mely a kiégett kandelláberek között, bátorítóan pislákolt az utca túloldaláról. Ekkor felfigyelt rá, hogy elméjének egy távoli szegletéből egy zongora hangja árad halkan, valószínűleg azért, mert nemrég vagy százszor meghallgatta a kocsiban.

Ez a Table For Two -gondolta, s cseppet elmosolyodott.

A futár, a fülében a zenével, a csillagtalan eget fürkészte, lehelete halványan gomolygott a lágy hóesésben. Egyedül volt, egy lélek sem járt aznap este a Sandy Lane-en. Az volt az érzése, mintha csak hipnotikus, eszelős ámokfutásból ébredt volna, miután váratlanul megtorpanva, az elhagyatott utca irracionális csendje és mozdulatlansága foglyul ejtette.

Hát megtörtént, amitől egy ideje titkon tartott, hogy egyszer csak kettesben reked önmagával. Mi lesz, ha majd még éreznie is kell? Ezeddig minden olyan jól működött. Nap mint nap, rögvest ébredés után, zenéből, hangoskönyvekből, érdektelen diskurzusokból, kiábrándító fimekből és kényszeres pótcselekvésekből álló lármás, rivalló homlokzat mögé préselte hallgatag, sínylődő lelkét, betöltve minden űrt, betömve minden rést, s így a tagadás tátott pofával úszó, örökmozgó cápájává lett, mely ha megáll, talán megfullad, elsüllyed. Mégis, valahogy jóideje idegenkedve, értetlenül tekintett színlelt pszeudo-életére…

A futár ekkor, még egy darabig, tanácstalanul meresztette a szemét a fűben csillogó telefonja és szétszóródott holmija irányába, míg végül egy legutolsó, belenyugvó pillantást vetett léket kapott illúziója gyorsan merülő, málló korpuszára, majd egy futó fintorral újra az égre nézett. Kényszeredetten és kínkeservesen horgonyzott le a jelenben, de ha nem mozdult, egyéb fájdalmai nem voltak.

Ekkor pillantotta meg a közvetlenül a lábai előtt megjelenő derengő alakot. Amennyire ki tudta venni, egy öt-hat éves forma fiúcska volt, aki egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha ténylegesen a fűben állt volna. Az áttetsző jelenség nem volt igazán életszerű, inkább olyannak tűnt, mint egy útszéli, kontakthibás neon reklám, melyre egy múlt századi, monokróm képeslapot nyomtattak. Karjai fesztelenül csüngtek teste mellett, két tenyere azonban kifordítva a futár felé nézett. Homlokráncolva mondott valamit, mert jól láthatóan mozgott a szája, de akár egy némafilmben, egy hang sem volt hallható. Arca szinte esdeklő volt, szemei mélabús csillagok, haja izgága madárraj, bőre hóharmat. Összességében nem nyújtott ijesztő látványt, inkább nosztalgiát és melankóliát árasztott.

A futár hirtelen felismerte az arcot, a kis pántos farmernadrágot az elnagyolt, hímzett B-vel, s zsigeri, pusztító harag lobbant benne. Magából kikelve, feldúltan próbált felülni, de a nyilalló fájdalom miatt, végül csak eltorzult arccal,  tehetetlenül hanyatlott vissza a fűbe.

– Gusztustalan szörnyeteg, takarodj vissza a mocsárba! -hörögte sípoló tüdővel, amit rögtön meg is bánt, mert ez az élmény már konkrétan a fájdalomküszöbét súrolta. Ettől egy kicsit kijózanodott, s gyanítani kezdte, hogy valaki vagy valami azt várja tőle, végre maradjon nyugton és hallgasson. Behunyta a szemét, s amennyire csak tudott, megpróbált ellazulni. Kisvártatva, mintha csak egy csermelyben nyugvó jókora terméskő alól szűrődne, egy vékonyka gyermekhang alig kivehető foszlányaira lett figyelmes.

– Kérlek…én már nem bírom ezt így tovább…

A futár érezte, lelke megcsúszik, s újfent zuhanni kezd. Ez volt aznap a második trauma, s az elméje sokkot kaphatott, mert teljes ellenállása összeomlott, ahogy nagyon mélyen földet érve, utálkozva felköhögte mérgező, acsarkodó tébolyát. Azután, érzéketlenné dermedt arcán szeszélyes, hűvös patakok eredtek, majd a szívében magához ölelte a gyermeket.

Benjamin óvatosan az oldalára fordult, s jobb karjával lassan feltolta magát ülő helyzetbe. Ebben a pillanatban felgyulladtak a fények az ablakokban, s a háziak rontottak ki riadtan azzal, hogy egy hatalmas puffanást hallottak. Ben megnyugtatta őket, hogy minden rendben, majd kicsit még kábán, de azért hősiesen elvonszolta magát a kocsijáig. Aztán persze kiderült, hogy vissza kell mennie, hogy a fűben megkeresse a slusszkulcsát és egyéb tulajdonát. De ezt végül már egyáltalán nem bánta…

Miután Benjamin autójának vörös lámpáit elnyelte a sötétség, a Sandy Lane újra magányos, misztikus csöndbe burkolózott, s rigolyás, nyirkos szelei tovább görgették a papírzacskókat, némi szemetet, s egy eltévelyedett élet hátrahagyott és haszontalan maradványait…

1 hozzászólás “A futár rejtélyes eltűnése a Sandy Lane-en

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.