Bevezetés

„Elvesztegettem az időmet, s most az idő veszteget el engem.”

(Shakespeare: III. Richard)

 

A tudatosság egyfajta gyógyír, amely, ha eleget alkalmazzuk, felhatalmaz bennünket, hogy belekapaszkodhassunk a jelenbe, és így mélyebben felfoghassunk valamit sebesen pergő napjainkból, nagyszerű felismerésekre jutva ezáltal, melyek által valódi esélyt kapunk arra, hogy tünemény életünk ne szálljon el a fejünk felett észrevétlenül és értelmetlenül.

Ha nem vagyunk óvatosak, múltunk és remélt jövőnk könnyen ellophatják az életünket, mert azáltal hogy örökké igényt tartanak figyelmünkre, észrevétlenül siklik el mellettünk a jelen. Miközben sokszor a múlt kudarcain rágódunk, vagy rég letűnt dicsőségén kesergünk, elfordítjuk az arcunkat a ”mosttól”, hogy hátranézhessünk, így az Idő is sértődötten elfordul tőlünk, felfoghatatlanná gyorsul, kiesik, s nem tudjuk soha többé visszakapni. Ugyanez történik, ha tartósan előre meredünk, mert erre sarkall aggodalmunk, mivel nem tudjuk pontosan, hogyan is alakulnak nagyratörő terveink, s e kényszer engesztelhetetlenül a jövő képzetéhez láncolja elménket. Az az idő, amit így nem tudtunk megragadni, mivel kizárólag a jelen átélésével lehetett volna a miénk, örökre elveszett.

Ha azonban törekszünk tudatosabban járni-kelni a világban, ráhangolódhatunk környezetünk jelzéseire, és megdöbbenve fogjuk tapasztalni, hogy megszámlálhatatlan módon beszél hozzánk, figyelmeztet és tanít.

Egyetlen apró momentum is, a minden pillanatban elkerülhetetlenül ránk zúduló millió impulzusból, méltó lehet a figyelmünkre. Ez lehet, hogy csak egy kis közjáték az utcán, egyetlen félmondat a metrón, vagy mindössze egyetlen szó, mely véletlenül szűrődött el hozzánk, de az is elképzelhető, hogy csupán egy rég nem érzett illat, mely felébreszt egy eltemetett emléket, mely sok tanulságot hordoz.

És honnan lehetünk biztosak benne, hogy egy adott tapasztalat vagy jelenség nekünk szól, és érdemes vele foglalkoznunk? Abból, hogy észrevettük.

Ha megtanuljuk e jelenségeket észrevenni, egyfajta triggerként, könnyen gondolatok egymásból következő jótékony áramlatát generálhatják, értékes végkövetkeztetésekhez juttatva bennünket, melyek így hozzájárulhatnak élettapasztalatunkhoz és növelhetik bölcsességünket. Ezekre támaszkodva valóban képesek leszünk életünket úgy irányítani, ahogy az a szívünkben él. Ez a tudatosság és az elemző szemlélődés valódi ajándéka.

Miközben tapasztalataink mélyére ásunk, függetlenül attól, hogy kellemes természetűek vagy sem, azok idővel akár valódi élménnyé válhatnak, ha megértjük őket és tanulunk belőlük valamit. Ekképpen megszelídítve, még egy ellenséges benyomást is a saját oldalunkra állíthatunk, kioltva ezzel káros befolyását.

Kis kognitív szilánkokként, azokat a gondolataimat jegyeztem le tömör formában, mindvégig tudatosan kerülve a terjengősséget, melyek akkor támadtak bennem, miközben sokfelé megfordultam és sok mindent láttam. Ha egyedül voltam és úgy éreztem, átmenetileg elveszítettem az irányt, érzékeimet a jelen felé fordítottam, hogy kapcsolódva a valósághoz, a világ üzenhessen nekem iránymutatás és válaszok formájában.

Hogy tapasztalataim bonyolult szövevénye végül ne vezessen reménytelenül tévútra, s feldolgozásuk során helyes végkövetkeztetésekre juthassak, azt az ősi tudást hívtam segítségül, melyet isteni mestereim, A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada és H.H. Sivarama Swami Maharaja örök érvényű tanításai ültettek el a szívemben, s mellyel örökre az adósukká tettek.

Kedves Olvasó! Csak remélni tudom, hogy e rövid írások között találsz majd olyat, amely őszintén elgondolkoztat, és amit ezért hasznosnak fogsz ítélni. Kérlek, nézd el nekem, ha akaratlanul is hibát vétettem, mert miközben írtam, mindvégig a legjobb szándék vezetett.

Tisztelettel,

G.B. Krommer

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.