Bevezetés

„Elvesztegettem az időmet, s most az idő veszteget el engem.”

(William Shakespeare)

 

A tudatosság egyfajta gyógyír, mely, ha eleget alkalmazzuk, felhatalmaz bennünket, hogy belekapaszkodhassunk a jelenbe, s mélyebben felfoghassunk valamit sebesen pergő napjainkból. Ily módon nagyszerű felismerésekre juthatunk, s egyúttal valódi esélyt kaphatunk arra, hogy tünemény életünk ne szálljon el a fejünk felett észrevétlenül és értelmetlenül.

Ha óvatlanok vagyunk, múltunk és jövőnk könnyen megrabolhatják az életünket, mert azáltal, hogy örökké igényt tartanak figyelmünkre, észrevétlenül siklik el mellettünk a jelen. Miközben sokszor a múlt kudarcain rágódunk vagy letűnt örömein kesergünk, elfordítjuk az arcunkat a ”mosttól”, hogy hátranézhessünk, s úgy az Idő is sértődötten elfordul tőlünk, felfoghatatlanná gyorsul, kiesik, s nem tudjuk soha többé visszakapni. Ugyanez történik, ha rendre kényszeresen előre meredünk, mivel nem tudjuk pontosan, hogyan is alakulnak majd nagyra törő terveink, s így a kétség és aggodalom óhatatlanul a jövő tünemény vízióihoz láncolja elménket. Az az idő, amit így képtelenek voltunk megragadni, mivel kizárólag a jelen átélésével lehetett volna a miénk, örökre elveszett.

Ha azonban törekszünk éberebben járni-kelni a világban, ráhangolódhatunk környezetünk jelzéseire, s megdöbbenve fogjuk tapasztalni, hogy megszámlálhatatlan módon beszél hozzánk, figyelmeztet és tanít.

Egyetlen apró momentum is, a minden pillanatban elkerülhetetlenül ránk zúduló millió impulzusból, méltó lehet a figyelmünkre. Ez lehet, hogy csak egy kis közjáték az utcán, egyetlen félmondat a metrón, vagy mindössze egyetlen szó, mely véletlenül szűrődött el hozzánk, de az is elképzelhető, hogy csupán egy rég nem érzett illat, mely felébreszt egy eltemetett emléket, mely sok tanulságot hordoz.

És honnan lehetünk biztosak benne, hogy egy adott észlelés nekünk szól, s érdemes vele foglalkoznunk? Abból, hogy felfigyeltünk rá.

Ha megtanuljuk e jelenségeket észrevenni, egyfajta triggerként, könnyen gondolatok egymásból következő jótékony áramlatát generálhatják, értékes végkövetkeztetésekkel ajándékozva meg bennünket. Váratlan megvalósításaink így segíthetnek a megfelelő perspektívából rálátni bizonyos eseményekre vagy egy kényes szituációra. Emellett, természetesen, hozzájárulhatnak élettapasztalatunkhoz, s növelhetik bölcsességünket, amelyre támaszkodva valóban képesek lehetünk életünket úgy irányítani, ahogy az a szívünkben él. Ez a tudatosság és az elemző szemlélődés végső ajándéka.

Miközben tapasztalataink mélyére ásunk, függetlenül attól, hogy kellemes természetűek vagy sem, azok idővel akár valódi élménnyé válhatnak, ha megértjük őket és tanulunk belőlük valamit. Ekképpen megszelídítve, még egy ellenséges benyomást is a saját oldalunkra állíthatunk, kioltva ezzel káros befolyását.

Kis kognitív szilánkokként, azokat a gondolataimat jegyeztem le tömör formában, mindvégig tudatosan kerülve a terjengősséget, melyek akkor támadtak bennem, miközben sokfelé megfordultam és sok mindent láttam. Ha egyedül voltam, s úgy éreztem, átmenetileg elveszítettem az irányt, érzékeimet a jelen felé fordítottam, hogy kapcsolódva a valósághoz, a világ üzenhessen nekem iránymutatás és válaszok formájában.

Hogy tapasztalataim bonyolult szövevénye végül ne vezessen reménytelenül tévútra, s feldolgozásuk során helyes végkövetkeztetésekre juthassak, azt az időtlen védikus bölcsességet hívtam segítségül, melyet isteni mestereim, A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada és H.H. Sivarama Swami Maharaja örök érvényű tanításai ültettek el a szívemben, s mellyel örökre az adósukká tettek.

Kedves Olvasó! Csak remélni tudom, hogy e rövid írások között találsz majd olyat, amely őszintén elgondolkoztat, és amit ezért hasznosnak fogsz ítélni. Kérlek, nézd el nekem, ha akaratlanul is hibát vétettem, mert miközben írtam, mindvégig a legjobb szándék vezetett.

Tisztelettel,

G.B. Krommer

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.