Attitűd és szuperképességek

Noha a szakadatlan emberi sóvárgás, vagyis az átmeneti dolgokra irányuló kínzó szomjúság (asat-trsna) számtalan alakot ölthet, mégis négy jól elkülöníthető kategóriába sorolható, úgymint a vágy a materiális érzéktárgyakra, a földöntúli kényelemre, a misztikus képességekre és a samsara-ból való felszabadulásra.

Jellemzően három emberi beállítottság küzd ezekért a célkitűzésekért.

Az első csoportba, mely a legnépesebb tábor, a karmi-k tartoznak. Közülük a karma-kandi-k a leghatékonyabbak, akik egy képesített papi réteg, azaz a brahmana-varna szakértő közvetítésével, összetett védikus rituálékat, áldozatokat mutatnak be, hogy jólétüket megalapozzák, azt tartósan biztosítsák, illetve hogy perspektíváikat szélesítsék. Mások, egyszerűen csak tisztában vannak az erényes tettek kedvező következményeivel, s megfontoltan az önzetlenségre törekedve, például elkötelezett altruistaként cselekszenek életük során. Így idővel, amikor tetteik gyümölcsei beérnek, az anyagi előrejutás olyan grandiózus áldásaiban részesülhetnek, mint az előkelő, arisztokratikus születés, a mesés vagyon, a jó neveltetés, a páratlan intelligencia és a rendkívül vonzó megjelenés. Hétköznapibb esetben azonban, sokan csak szimplán keményen dolgoznak, hogy munkájuk közvetlen eredményeit élvezhessék.

A második csoport a jnani-ké, akik az anyagi tettek hiábavalóságába belefáradva, s az emberi viszonyokból kiábrándulva a spirituális tudományok kultiválásán keresztül igyekszenek felszabadulni az anyagi kötöttségek alól (moksa).

A harmadik csoportba a yogi-k tartoznak. Noha számos jóga-ösvény létezik, a hozzájuk tartozó célkitűzésekkel, mégis azt mondhatjuk, hogy a jóga általánosságban az a járom vagy iga, mellyel az örökké zavarodott és feldúlt elme megfékezhető (citta-vrtti-nirodha). Emellett jelenthet kötelességet, lemondást, összpontosítást, elmerülést, kapcsolatot, s megannyi mást, de valamennyi válfaja közvetve vagy közvetlenül egy rejtettebb irányba mutat:

„Isten-tudatúvá válni a jóga legmagasabb fokának elérését jelenti, hiszen ez jelenti az Abszolútummal való legtökéletesebb összekapcsolódást.” (A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada)

Mindenesetre, a jóga magas szintű gyakorlása és természetes fejlődése során, mintegy mellékhatásként jelennek meg bizonyos misztikus képességek, melyeket siddhi-knek neveznek. Néhányan persze már eleve ettől motiváltan, azaz lenyűgöző pszichikai erőkre vágyakozva kezdenek a folyamatba, mivel ezek a siddhi-k az érdekérvényesítés és érzéki tevékenységek terén csaknem határtalan alternatívát kínálnak.

Emellett, efféle szokatlan, természetfeletti adottságokra szert lehet tenni születéssel is, ami tulajdonképpen csak annyit jelent, hogy valaki már korábban kiérdemelte a sorsot, hogy a soron következő életében olyan helyen jelenhessen meg, ahol ez úgymond alapértelmezett, mint mondjuk a siddha faj esetében. Ezen kívül elérhetőek még bizonyos gyógynövények alkalmazásával, roppant erejű mantrákkal, szigorú vezeklésekkel, s természetesen az önvaló tökéletes megértésével, a samadhi-val is.

Így a rettentő fogadalmakat követő aszkéták, lemondott tapasvi-k, hatalmas jógik, különböző kozmikus régiókban élő, mennyei lények és az odaadás folyamatát, a bhakti-yoga-t gyakorló, megvalósított szentek, egészen döbbenetes dolgokra képesek. A nyolc klasszikus asta-siddhi-n túl, van tíz másodlagos, valamint öt harmadlagos misztikus képesség. Mindezeket a jogosultak, kizárólag a Legfelsőbb jóváhagyásával birtokolhatják, s többnyire közvetve kapják meg felhatalmazottjaitól, azaz az univerzális hierarchiában prominens helyzetet betöltő, illetve egyes területek fölött páratlan kontrollt gyakorló, befolyásos személyiségek áldásaiként.

A regnáló toxikus korszellem hatására, a nyugati kultúrkörben szocializálódott emberek jelentős hányada számára azonban a mantrák csak a hiszékenység himnuszai, obskúrus, holt mítoszok hasznavehetetlen, idejétmúlt varázsigéi, s így alkalmazásuk sem több babonás, gyermeteg önszuggesztiónál. A gyógynövény főzetek és készítmények pusztán ártalmas, áltudományos blöffök, de legjobb esetben is csak placebók, sarlatánok komolyan vehetetlen kotyvalékai. A lélekvándorlás koncepciója pedig csak szánalmas menedék azoknak, akik nem tudnak beletörődni végső pusztulásuk realitásába, abba, hogy senki sem vár rájuk odaát, hogy létük kiábrándítóan értelmetlen, s a jó végül nem nyeri el jutalmát. A jóga sokak számára csupán egyfajta edzés, cirkuszi mutatvány, a nárcisztikus magamutogatás méltatlan eszköze, mely a samadhi-ba merülés megvilágosodása helyett, csak az Instagram-renomé álságos, csillámporos nirvánájába veti a becsvágy és hivalkodás eme tökéletes testalkatú rabszolgáit.

A halhatatlanság digitális paradicsomát tukmáló, elragadtatott technokrata utópisták tragikomikus agitációjuk során a transzcendenst ott hazudják el, ahol érik, és sosem alázzák meg magukat azzal, hogy bárkinek könyörögjenek, vagy egyáltalán feltételezzék bármi felsőbbrendű létezését. De a mindenhatóság, az abszolút teljhatalom, a legvégső ellenőrzés mindenek felett, melyek persze egy nem létező Isten attribútumai, azért még mindig nagyon kívánatosak a számukra. Titokban talán sokan eljátszanak a gondolattal milyen lehet szupererőket birtokolni. A fő probléma azonban az, hogy sem a dacos tagadás, sem az eszelős egoizmus, sem pedig a kínzó irigység nem szerepel a fenti, ajánlott módszerek között, így ezek nem adhatnak képesítést, adhikara-t a misztikus erők birtoklásához. Még az asura-k is, akik a védikus korok valóban lázadó, egoista és irigy démonai voltak, ők is értették, hogy az emberfeletti hatalom elérése érdekében együtt kell működniük az isteni folyamattal. Többnyire ezért a szigorú vezeklést, az ugratapa-t választották, mely nemritkán szélsőségesen kegyetlen, önsanyargató természetű volt és meglehetősen hosszú ideig tartott. A Purana-k és az ősi ind eposzok, mint a Ramayana és a Mahabharata számos ilyen esetről beszámolnak. A modern ember ehhez képest jóformán beleőrül pár nap böjtbe, már ha egyáltalán ilyesmire adja a fejét, s képtelen egy pillanatra is megválni gyötrő szenvedélyeitől, vagy akár csak uralkodni magán teljesen jelentéktelen, mindennapos szituációkban. Így szívének gyengesége és kis függőségei szánalmasan tehetetlenné teszik, s emiatt szinte teljesen alkalmatlan rá, hogy szent esküket tegyen és hatékony lemondásokat végezzen.

Sajnos, a spiritualitás megtagadása, a gátlástalan elvtelenség és a visszataszító jellemhibák, keserű következményként, hat ellenségnek adnak életet, úgymint kéj, düh, mohóság, illúzió, büszkeség és irigység, melyek aztán hat további, nem kívánt hullámot vetnek, mint a bánat, még több illúzió, éhség, szomjúság, öregség és halál. Ezekkel nyilvánvalóan kezdeni kell valamit. Érdekes, hogy a tíz másodlagos misztikus képesség közül az első, az anurmi-mattvam, pontosan ezt a hatféle zavarodottságot számolja fel. Itt a paradoxon tehát az, hogy egyesek úgy akarják e tényezőket elkerülni, hogy nem kívánnak felfogásukon, lényükön változtatni, sem együttműködni felsőbb hatalmakkal, azáltal, hogy elfogadják a hiteles, felkínált folyamatokat, ahol az exkluzív kreditek kizárólag a megfelelő morálért járnak. Az etikátlan erő ugyanis, nyilvánvalóan csak szenvedést szülhet. A konzekvensen lázadó, független szellem így kényszeredetten kibúvók vagy kiskapuk után nézett, melyek mentesek a lelki meghódolás számukra elfogadhatatlan, taszító koncepciójától.

Ezen szokatlan adottságok megszerzésének klasszikus, misztikus folyamatai tehát, úgy tűnik, ki vannak zárva. De vajon megkerülhetőek-e?

Kézenfekvő volt, hogy a megváltást a technológiától reméljék. Voltaképpen az emberek többsége nem kételkedik ezeknek a rendhagyó jelenségeknek a létezésében, amennyiben azokat a jobban nyomon követhető, egzakt műszaki innovációkkal idézik elő. Legtöbben csak akkor bizalmatlanok, amikor valaki furcsamód saját jogon, körülményes gépesítés nélkül birtokolja őket.

Példaként, az fentebb említett anurmi-mattvam-ot közvetlenül követő siddhi a dura-sravana, mely a beszéd érzékelése az éterben, vagyis tulajdonképpen hallás nagy távolságból. A mobiltelefonok korában ezen a lehetőségen már senki sem rökönyödik meg. Vagy említhetnénk a dura-darsana-t, mely a távolba látás képessége. Már jó ideje valós időben nézhetjük a történéseket akár a világ másik feléről is. Itt a fő különbség az, hogy mindezekhez rendkívül komoly indusztriális infrastruktúra szükséges, a felhasználó pedig szélsőségesen függ a szolgáltatótól, valamint eszközökre, megbízható energiaforrásra és stabil pénzügyi háttérre is szüksége van. A számos nélkülözhetetlen körülmény ellenére is az elérés korlátozott és sérülékeny. A jelentős mértékű környezetszennyezésen túl, az alany masszív elektroszmognak és egyéb káros sugárzásoknak van tartósan kitéve. Ez történik, amikor egy létfontosságú részt kiiktatva, egy spekulatív úton, önfejűen rögtön az eredményhez akarunk ugrani. A dura-darsana-nak ezzel szemben nincs mellékhatása, a hatótávolsága korlátlan, legalábbis a kozmikus régión belül, s működtetéséhez az elmén kívül nincs másra szükség.

Bár a közvéleményt az emberfeletti képességeket illetően, minden szimpátia ellenére, egyfajta általános szkepszis jellemzi, a fősodratú tudomány mégis a siddhi-ket érintő szinte összes területen végez elszánt kutatásokat. Számos gyanús kormánykísérlet szivárgott már ki ezzel kapcsolatban. A kényszeres és gyarló irányításmánia miatt, egyes érdekcsoportok égetően vágynak rá, hogy beleláthassanak mások elméjébe (para-cittady-abijnata), sőt hatékonyan irányítsák azt (vasita-siddhi). A para-kaya-pravesanam képessége pedig egyenesen azt teszi lehetővé, hogy a jógi finom-fizikai szinten behatolhasson valaki más testébe, s közvetlenül cselekedhessen általa, mintha csak a sajátja lenne. És ezek még nem is feltétlenül a legveszélyesebbek, mert, hogy csak néhányat említsünk, az is lehetséges, hogy valaki soha ne valljon kudarcot, azaz kivétel nélkül elérje céljait (yatha-sankalpa-samsiddhih), hogy gyakorlatilag sérthetetlen legyen, vagyis ne árthasson neki tűz, víz, méreg etc. (agny-arkambu-visadinam-pratistambhah), vagy megtehesse a lehetetlent (kamavasayita-siddhi), illetve, hogy szó szerint legyőzhetetlen legyen (aparajayah).

Elképzelhetjük ennek alapján, mennyire kockázatos lenne erkölcsi aggályok és lelkiismeret nélküli képesítetlenek kezére játszani a kényszerítés és hatalomgyakorlás természetfeletti eszközeit. Szerencsére mesterséges, technológiai természetű konstrukciójuk kifinomulatlan és jelentősen le van korlátozva, illetve bizonyos esetekben nem is lehetséges, ennek ellenére kétségtelen, hogy már kezdetleges szinten alkalmazva is nagy kárt, vagy akár globális katasztrófát lehet velük okozni.

Jó példa erre az atomfegyver. A sok ezer éves, archaikus ind szövegek megemlítenek egy ellenállhatatlan, természetfeletti fegyvert, a brahmastra-t, illetve annak legborzalmasabb változatát, a brahmasirsa-astra-t, mellyel akár univerzális léptékű rombolást is elő lehet idézni. Jóllehet, ez a jelenség nem tartozik az esszenciális siddhi-k közé, sokkal inkább egy misztikus fegyver, mégis érdemes itt szót ejteni róla. A leírások vakító villanásról, elviselhetetlen mennydörgésről, gigászi tűzgömbről, pusztító hullámokat generáló láncreakcióról, ismétlődő, monumentális robbanásokról és akadálytalanul terjedő lángviharról szólnak. A Mahabharata eposz szerint, ha egy területen bevetik, az tökéletesen elpusztul, s még egy fűszál sem fog ott nőni Brahma következő 12 évében, mely felfoghatatlanul sok emberi évnek felel meg. Elgondolkodtató olyan utóhatásokról olvasni, mint az elolvadt gleccserek, szétzúzott hegyek, élettelen, sugárzó sivatagok, kiszáradt folyók és emberi terméketlenségi problémák. Nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy a brahmastra egyfajta termonukleáris fegyver lenne, de a párhuzam mindenesetre elég nyilvánvaló.

A brahmastra ellenőrzés alatt tartható, azaz célba érés előtt még semlegesíthető. Megidézése és visszavonása egyaránt nagyon komoly képesítést feltételez, s a sadhaka hosszú ideig gyakorolja a mantrák szótagjainak kiejtését, s emellett, eleve csak azon kevesek kapnak beavatást, akik már kétségbevonhatatlanul bizonyították erényességüket és önuralmukat. Mindenesetre a folyamat szimplán egy fa alatt ülve is elvégezhető, nincs szükség extra hasadóanyagra, ipari háttérre vagy bármi egyéb technikai körülményre. Ezután, gyakorlatilag bármilyen tárgyat fel tudnak ruházni ezzel a szélsőségesen pusztító energiával, akár egy fűszálat is…

Ezzel szemben, 1945 július 16-án Julius Robert Oppenheimer némiképp feszengve ült egy új-mexikói bunkerben, mert sejtelme sem volt róla, hogyan fog végül elsülni legelső, Trinity fedőnevű kísérleti robbantásuk. Érdekes, hogy az anekdota szerint, a látottak után pont a Bhagavad-gita-t idézte:

„Idő vagyok, világok hatalmas pusztítója.” (kalo’smi loka ksaya-krt pravrddho)

Sokan úgy tartják, hogy az Oppenheimer halálát okozó gégerákhoz, az intenzív dohányzás mellett, a jelentős radioaktív sugárzás is nagymértékben hozzájárult, melynek élete során, a kísérletezés miatt volt kitéve.

Mindezek fényében talán megállapíthatjuk, hogy a jelenkori szellemiség felelőtlenül merész ábrándokat kerget, amikor éretlen jogosulatlansága ellenére, a maga renitens és szuverén módján próbálja meg kikényszeríteni a hozzáférést ahhoz, ami normál esetben az együttműködés és odaadás eredménye vagy mellékhatása. Ezt az attitűdöt jól mutatja a szuperhős kultusz elsöprő népszerűsége, mely a klasszikus istenekről szóló történetek helyébe lépett. A legtöbb esetben ezek a kitalált karakterek korábban hétköznapi emberek voltak, akik jellemüktől és cselekedeteiktől függetlenül, többnyire a technológia, mutáció vagy valamiféle rejtélyes kozmikus incidens által, jóformán egycsapásra váltak emberfelettivé. Az üzenet elég egyértelmű, mely lehetne akár a korszellem emblematikus marketing szlogenje is, azaz ”bárki is légy, veled is megtörténhet, képesítetlenül is beléphetsz az Istenek Csarnokába”.

És persze, nihil novi sub sole, nincs új a nap alatt, vagyis ember nem találhat ki semmit, ami ne létezett volna korábban. Ezek az elképzelt teremtmények sokszor láthatóan egy vagy több valóban létező, dokumentált fegyvert vagy misztikus képességet birtokolnak, ami például a Villám esetében a manah-javah, vagyis az elme sebességével mozgatott test, vagy mondjuk a Hangyánál anima és mahima-siddhi, azaz kisebbé válás az atomnál, vagy nagyobbá a legnagyobbnál és így tovább.

Azonban ezek a csábító eszközök a valóságban nagyon veszélyesek. Még igen emelkedett és önfegyelmezett személyek is megtévedtek már a szédítő távlatoktól, s magukból kifordulva tértek le miattuk az erény útjáról. Emiatt érdekes tendencia, hogy akár az eredeti, isteni úton megvalósított, teljes potenciájú változatukat birtokolja valaki, akár a yantras, a technológia tudománya által felkínált low-budget replikájukat, az igazán bölcsek elkerülik az alkalmazásukat. Ennek a fő oka az, hogy a spirituális önmegvalósítás egyik lényegi pontja, hogy a materiális természet kényszeres, egoista irányításának koncepciója, s az ahhoz szervesen kapcsolódó hedonista felfogás az ismétlődő születés és halál őseredeti oka. Az elme mélyrétegeiben rendkívüli mértékben bevésődött, masszívan zakatoló kontroll és élvezet” programnak a felülírása, elkerülhetetlen a mrtyu-samsara-ból való kitöréshez, s ez tulajdonképpen azzal jár, hogy az átmeneti önzésre elbitorolt világot, egy immár kijózanodott és megkönnyebbült szívvel, végül visszaszolgáltatjuk az transzcendentális hatalom fennhatósága alá. Ezért, ha nagyratörő lelki törekvéseink vannak, az, hogy konkrétan bolygókat tudunk teremteni és elpusztítani (isita-siddhi), illetve valameddig mennyei gyönyörökbe merülhetünk (devanam saha kridanudarsanam), pont nem segít. Sohasem alakul jól, ha engedünk a csábításnak, s végül a veszteség érzése marad csak a miénk. Ezért a valóban megvalósított spiritualisták még közvetlen életveszélyben is óvakodnak attól, hogy különleges képességeiket bevessék, mivel akkor az elfogadás és a meghódolás régiójából visszalépnének a kontroll szintjére, s ezzel megkísértésüket és lelki bukásukat kockáztatnák, ami sokkal rosszabb, mint a hanyatló fizikai testük elvesztése. Így többnyire inkább a gondviselésre bízzák sorsukat, s nem védik meg magukat. Persze ilyen esetekben a deus ex machina általában nem marad el…

Ennek okán a legmagasabb szinten álló, a valóságban is létező szuperhősök csak mások üdvére, isteni céllal használják képességeiket (yukta-vairagya), sohasem önérdekből, mert azt egyfajta lelki halálnak tekintik. Ragaszkodásmentességük és a szolgálat vágya képesíti őket arra a felfoghatatlan hatalomra, melyet szívük szerint inkább elkerülnének.

Mert jól tudják, „mily drágán kell megfizetni a bűnökért és vétkekért, melyeket az ember a gazdagságért, a hatalomért és a hírnévért követ el!”  (Mahatma Gandhi)

1 hozzászólás “Attitűd és szuperképességek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.